Geszt - Tisza kastély

Geszt, Tisza kastély

Utolsó frissítés: 2022.11.07.

Geszt, Arany János u. 1., Békés megye
GPS: N 46.885891, E 21.579809

A Kastély története

A Tisza család két miniszterelnököt - apát és fiát - is adott a történelemnek: Tisza Kálmánt és az Ady Endre által is megverselt "csóvás ember, a vén geszti bolond"-ot, Tisza Istvánt. Szerepük meghatározó volt a falu életében.

Teljes képalbum megnyitásához kattintson ide
A két másik Tiszáról is érdemes szólni. Az egyik Tisza Lajos, aki a múlt századi szegedi nagy árvíz után az újjáépítés kormánybiztosa volt, s ma Szegeden körút viseli a nevét. A fiatalon elhunyt Tisza Domokos volt az, akinek görög és poétikai oktatását a család 1851-ben Arany Jánosra bízta. A költő közel egy évet töltött a kastélyban illetve a kis nyári lakban, amely kedvelt tartózkodási helye volt.





A geszti temetőben hatalmas családi sírbolt őrzi a Tisza család, köztük a két miniszterelnök hamvait.

A falut először a Váradi Regestrumban említették 1213-ban, később több néven (Gezt, Guezt, később Egyházasgeszt, Kisgeszt, Nagygeszt stb.) is feljegyezték. A Rákóczi-szabadságharc bukását követően több nemesi család perlekedett érte. Borosjenői Tisza László 1759-ben pert indított a családja Arad, Temes és Zaránd vármegyei javainak visszaszerzése céljából, és a per hivatalosan 1766. augusztus 9.-én zárult le, azzal a cserével, melynek folyamán Tisza László megkapta Geszt és Mezőgyán falukat, a hozzájuk tartozó pusztákkal együtt. Tisza László (1733-1771) már 1760-ban elkezdte a berendezkedést Geszten, a "vármegyeházának" nevezett épületetben, melynek helyére építette fia a ma is álló barokk-klasszicista stílusú kastélyt. 1762-ben feleségül vette a régi, erdélyi családból származó, gazdag és előkelő bályoki Hégen Szénás Rebekát (1745-1783), bályoki Hégeni Szénás József és bihari nemes Terjényi Rebeka negyedik leányát, ezzel a házassággal a Bárczay, Domahidy, Irinyi, Kabos, Péchy, Ravazdy és Weér családokkal került rokonságba.

A geszti kastély építését a fia ifj. Tisza László (1765-1831) és felesége széki Teleki Katalin (1777-1820) grófnő kezdték el. A geszti kastély az ún. Grassalkovich stílusú kastélyok mintájára épült, mint Gernyeszeg, Gödöllő, Pécel. A tervező építészek között ott találjuk Czigler Antalt és Mayerhoffer Jánost is, de olasz építőmesterek is részt vettek az építkezésen. A kezdetben földszintes, később 3 szintes, barokk - és copfstílusú kastély építésével kapcsolatosan fennmaradt írások alapján nem tudható pontosan, de minden bizonnyal 1760 körül építették, majd 1772-ben, és a homlokzat vakolatdíszítése alapján, mely rokonságot mutat a gyulai Almássy – kastéllyal, arra következtethetünk, hogy a barokk átépítés 1800 körül történhetett.

A földszintes épület, kupolás középrizalitjánál emeletes. Bent kandallós szalont, könyvtárat, ebédlőt rendeztek be. A több kisebb, és annál nagyobb bővítésnek köszönhetően ma is, a XVIII. sz. második felében épült vidéki, nemesi, de ugyanakkor puritán ízlésnek megfelelő, egyszerű kúria hangulatát idézi. Az elbeszélés szerint az épület egésze alápincézett, de ma csak a két régi épületszárny alatti rész járható, mely raktárként ill. vizesblokként funkcionál.

A kastélyt a II. világháborút követően kifosztották, a nagy méretű könyvtárból a könyveket kidobálták a parkba és mágját gyújtottak belőle. 1945 után gyermek üdülő, majd csirke nevelő üzem, majd gabona tárolóként használták, később itt kapott helyet az általános iskola. 2015-ig iskolának adott otthont, továbbá itt működött a település Művelődési központja és könyvtára is.

A kastély eredeti berendezéséből két kandalló, egy cserépkályha madarad meg, továbbá a díszterem mennyezeti stukkó díszítése került megőrzésre, melynek érdekessége, hogy nem gipszből, hanem papírból készült.

A kastélyhoz mintegy 27 hektár park kapcsolódik, melynek nagy része a Körös – Maros Nemzeti Park felügyelete alá tartozik. A kastély turisták és érdeklődők számára is látogatható volt (bezárásáig) az Arany János Irodalmi Emlékházzal együtt (a kastély szomszédságában, a parkban található kis épületben.


Sajnos az épület a 2010 évekre nagyon leromlott állapotba került, ez főleg a külső homlokzatain látható, a vakolat omladozik, a parkot körülvevő kerítés már csak nyomokban volt fellelhető.

 

A felújítás ellentmondásai

2010-ben alakult meg a „Tisza Család Geszti Emlék Kör -Közhasznú Egyesület”. A valamikori angolpark rekonstrukciós terve elkészült és Geszt Község Önkormányzata megtette az első lépéseket arra nézve is, hogy a műemlék épület pályázati forrásból felújításra kerülhessen.

http://www.demokrata.hu/ujsagcikk/megmentett_orokseg/ - időközben a cikket törölték!

A békés megyei Geszt Magyarország egyetlen települése, amely két miniszterelnököt is adott hazánknak. Az évtizedek során lassú pusztulásra ítélt Tisza-kastély sorsa azonban egy kormányhatározatnak köszönhetően a közeljövőben rendeződhet.

... Fábián Zsuzsanna, Geszt polgármestere a Demokratának elmondta, korábban is volt szó arról, hogy a kormány megveszi a kastélyt, de az egyeztetések nem vezettek eredményre. 2013-ban a kormány újra megkereste az önkormányzatot, amely az iskola fenntartóváltása miatt átgondolta a vételi ajánlatot. – Ha a kastélyt átveszi az állam, az önkormányzatnak építenie kell óvodát, iskolát, művelődési házat, mert ezek a funkciók jelenleg a kastély falain belül működnek. Ennyi pénzt viszont nem kaptunk volna a kastélyért – magyarázza a polgármester asszony.

A Tisza-kastély épületét használó Arany János Általános Iskola fenntartója 2013-tól már nem az önkormányzat, hanem a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik), ezért az önkormányzat már nem nagyon teheti meg, hogy visszautasítja az állam vételi ajánlatát.

2014 - utolsó látogatásunk a kastélynál
Sajnos az épület nagyon leromlott állapotba került, ez főleg a külső homlokzatain látható, a vakolat omladozik, a parkot körülvevő kerítés már csak nyomokban lelhető fel. Az épületben elhelyezett iskola és a település diákjai számára az épületet az Önkormányzat szeretné megmenteni. Az épület még jelenlegi rossz állapotában is, egyszerűségével, de méretei folytán impozáns megjelenésű, a diákok igazán megérdemelnék, hogy jobb és szebb körülmények között tanulhassanak. A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács 9. 175. 000 Ft támogatást ítélt meg, melyre Önkormányzatunk a Tisza-Kastély helyreállítása miatt nyújtott be igényt. A felújítási munkálatok elkezdődtek, tetőtéri ablakok kicserélésével, csatornák lecserélésével, terasz és díszpárkányok helyrehozatalával, valamint kisebb állagmegóvási munkálatokkal.

2017. március, HVG
"Geszten a kastélyt nem az önkormányzat hasznára újítják fel állami pénzen, mivel Lázár János javaslatára a kipucolt barokk épület a református egyház tulajdonába száll át. Az ország számára aggasztó lehet, ha ebből rendszert csinál a kormány: a magasabb EU-támogatásokért felújítják a műemlékeket, aztán fenntartásukat az egyházra bízzák, hogy leplezzék az arra elfolyó közpénzeket."

2017. július, BEOL
"Legkésőbb jövőre kezdődik a geszti Tisza-kastély felújí­tása, amivel kapcsolatban több döntést is hozott a kormány az elmúlt időszakban. Egyetért a kormány a geszti Tisza-kastély és környezetének örökségvédelmi szempontú, oktatási és kulturális célokat szolgáló felújításával – áll egy kormányhatározatban. A munkálatok előkészítésére – a tervezésre és a hatástanulmányokra – idén 100 millió­ forintot szánnak. Jövőre­ 2,1 milliárd, 2019-ben pedig 200 ­millió megy a kúriára."

2017. szeptember, Gyulai Tankerületi Központ
"Kiköltöztek a diákok a Tisza-kastélyból, a 2017/2018-as tanévtől kezdve XXI. századi körülmények között tanulhatnak a Geszti Arany János Általános Iskola diákjai. A Békés megyei községben az 1700-as évek óta nem épült közintézmény, ám az összesen 1,1 milliárdos beruházásnak köszönhetően mostantól egy vadonatúj általános iskola, tornaterem, valamint óvoda, közkonyha és étkező növeli a gesztiek életszínvonalát. Az új közintézményeket Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter adta át az augusztus 30-i ünnepségen."

2019. 06. 02. BEOL
A kormány teljeskörűen felújítja, majd a református egyház kezelésébe adja a geszti Tisza-kastélyt.

Mint megírtuk, kormánybiztosként felel Lázár János országgyűlési képviselő a geszti Tisza-kastély felújításáért. A képviselő Facebook-oldalára felkerült videókból kiderül, hogy nemzeti emlékhely lehet a Tisza-kastélyból.

Lázár János elmondta, az épületet a kormány felújítja, ezt követően pedig a református egyház kezelésébe adja. Hangsúlyozta, nem lesz egyszerű a feladat, de két év alatt a romos kastélyból fontos nemzeti emlékhelyet és a református egyház egyik meghatározó szellemi központját hozzák létre.”

2020.01.31. NKVP - "A projekt tartalma feltöltés alatt”, 2021. már van némi tartalom, de kezdési ünnepélyes alapkőletétel még nem volt.

2021. február 9. Facebook, Tisza kastély, Geszt

„A parlament döntése alapján az állam ajándékba adta a kastélyt és a parkot a református egyháznak. Lázár János kormánybiztost bízta meg a több mint 2 milliárd forintos beruházás felügyeletével. Az egykori kancellária miniszter közölte: a kastélyban látogatóközpontot, kávézót, ajándékboltot, informatikai központot hoznak létre és itt tartják az egyházi lelkigyakorlatokat, a továbbképzéseket. Évente, 2020-2024 között, 160 milliót kapnak a fenntartás költségeire.
Mindent előkészítettek, de a renoválás késik.
Csak remélni lehet, hogy az új „földesúr” intézkedik. S akkor Ady Endre is elégedetten csettint.”


Geszt település WEB lapján a kastélyról semmi információt nem találtam, viszont van „Stop Gyurcsány! Stop Karácsony!”

Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram

Támogatás összege: Hazai forrás: 2.391.950.000 Ft
A projekt célja: A kastélyban otthont adó, a család történetét bemutató kiállítás számos attrakcióval várja a látogatókat. A XXI. század technológiáját felhasználva megismerhetjük a Tisza családot, Tisza Kálmán és Tisza István miniszterelnökök pályáját, a Tiszák és a református egyház kapcsolatát, valamint betekintést nyerhetünk többek között a korabeli kastély mindennapjaiba.
Projektelemek:

  • A kastély szellemi rehabilitása
  • A Tiszák történetét bemutató kiállítás létrehozása
  • Tisza Kálmán és Tisza István személyének és életművének részletes bemutatása
  • A kiállítás során a 21. század technológiáját felhasználva érintőképernyős kijelzők, holoscreen, pop-up és egyéb interaktív elemek alkalmazása
  • NKVP-pont, szolgáltató- és vendégterek kialakítása

 

Külső hivatkozások:

2008-2014.


  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

 

Tisza család Sírhelye


  

  

  

 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Németország, Königsee

Magyar Állami Földtani Intézet

Nemzeti Kastély Program I.Ütem lezárása (2023.12.17.) állapotok, tapasztalatok