Tervek, Látnivalók, Óhajok

Tervek, Látnivalók, Óhajok

Utolsó frissítés: 2022.05.06.

Félrenéztem (jobbra) a képernyő mellé és látok egy halom cetlicskét, amikre egyenként fel szoktam írni, ha látok bármit ami érdekelhet és egyszer valamikor akár úti-cél is lehetne. Nos meguntam a cetliket, elvégre digitális világban élünk. Itt a nyakunkon a "DOIGITALIZÁLÁS", legalább is mindenhonnan, még a csapból is ez folyik ma már! Tehát vége a céduláknak, itt, ebben a bejegyzésben fogom összegyűjteni és előszedni, ha éppen úgy adódik, hogy menni kéne (menni kéne, menni kéne, menni kéne) valahová, na de hová?

Micsoda új lehetőség erre használni a Google bloggert, ugye, na kezdjünk is bele!

Tulipánok

Az ATV "Hazahúzó" c. műsorában figyeltünk fel feleségemmel egy bemutatásra, ahol "szedd magad" akció keretében tulipánokat lehet szedni, rögtön rá is kerestem a Google-n és ezt találtam Tulip Garden, az oldal szerint április 2 - 18 között:

Tavasszal először nyitja meg kapuit a TulipGarden Tisza-tó!
Nagyon sok szeretettel várunk minden kedves Érdeklődőt a szedd magad szüretekre !
Az áprilisi időpontok alkalmával kezdetben jácint és nárcisz, majd tulipán szüretelésére nyílik lehetősége a kedves Látogatóknak.
Fontos: A virágzást az időjárás jelentősen befolyásolhat. Ebből adódóan a rögzített események időpontjai változhatnak, de erről időben értesítünk minden kedves Érdeklődőt.
Metszőolló, és kosár kölcsönzésére letéti díj ellenében lehetőséget biztosítunk .
A TulipGarden kutyabarát hely, így várunk minden kutyabarátot kis- és nagy-kedvencével a tulipánszüretre. Kérjük, az itt tartózkodás ideje alatt gondoskodjatok a póráz használatáról !
A belépés ingyenes. A virágok fajtánként eltérő áron vásárolhatóak meg.
Helyszín: a TulipGarden Tisza-tó udvara. Abádszalók TulipGarden Tisza-tó

Majki Műemlék együttes (Remeteség, Eszterházy kastély)

Nemrég nyitották meg az egész műemlék együttest a Nemzeti kastélyprogram (I.) keretében, a teljes felújítást befejezve.

A NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. Facebook oldalon az alábbiak olvashatók:
Megújult és március 5-től látogatható a Majki Kamalduli Remeteség teljes területe!
Látogatói információ: majkiremeteseg.hu
Fotó- és videójegy: 1500 Ft
(A kiállítóterekben kizárólag a fotó- és videójegy megváltásával történhet felvétel készítés, és csakis vaku nélkül, személyes használatra, a felvételek kereskedelmi forgalomba nem hozhatók, nem értékesíthetők. Sajtófotózás előzetes egyeztetéssel!)

Én még a teljes felújítás előtt, de a kastély felújítását követően már látogattam, de az egészet egyben is meg kell még nézni újra, korábbi bemutatóm itt nézhető meg!

Csetény, Holitscher - (Eszterházy), kastély

(2021. szeptember 18-án került sor a felújított kastély ünnepélyes átadására.)
8417 Csetény, Hunyadi utca 7.
GPS: 47.319271, 17.994126
Tel.: +36 20 385-0345
info@holitscherkastely.hu
A kiállítások valamint a kastély látogatása előzetes egyeztetés alapján lehetséges. A park területén található a kastély, a kápolna, az egykori uradalom gazdasági épületei, két sportpálya, régebben az idősek napközi otthona és a Sörkert is. A Sörkert felújítás alatt áll, az újra üzemeléskor kávézó lesz kialakítva a területen.
A kastélyt 2007.08.12-én láttuk, bemutató oldalam!


Mór, Fogadó az Öreg Présházhoz

8060 Mór, Arany János u. 4.
+36 22 562 472
  • Márton ház - Fogadónk egyik gyöngyszeme az eredeti, 300 éves sváb parasztház, a Márton-ház, mely Öreg Prés Éttermünk mellett található. Igazi kuriózumnak számít, hogy a ház kívül-belül a magyarországi németek életét tükrözi.
  • Étterem
  • Galloway Farm




Ezek voltak a kiemelt és legfrissebb helyek, most pedig jönnek a cetlik, sorrend nélkül egymás után:

  • KENGYEL-BAGIMAJOR (szélmalom), GPS: 47.060067, 20.315877
  • Nagycenki Múzeumvasút
  • Pászlói Múzeum (Ciszterci kolostor és rom)
  • A Bükk lábánál elterülő gyönyörű falu,Tibolddaróctel: +36 30 461 1454, e-mail: info.boher@gmail.com
  • Csáfordjánosfa, Tőzike tanösvény Február vége - március közepe
  • Budapest, Magyar Állami Operaház, EiffelTour, Felújítást követő látogatása
  • Kereki, MadárparkPetőfi u. 58., Az új büfénk a balatoni lángos mellett forró teával és hideg üdítővel is várja a vendégeket. Hétköznapokon még ajánlott a telefonon történő bejelentkezés:
    +36 30/8666-444.
  • Bárna, Kossuth út 33, 3126, Mesebeli mézeskalácsház Nógrádban. A kívülről mesebeli házikónak tűnő lak belsejét a tervek szerint népművészeti tárgyak és bútorok díszítik majd, amelyek egykor használati tárgyként szolgáltak. +36 20 212-3242
  • Tata, Fényes fürdő TanösvényAz egész évben, szezonon kívül is látogatható Fényes Tanösvény egy negyvenhárom állomással rendelkező, 1,5 kilométer hosszú ökoturisztikai útvonal, amely interaktív módon mutatja be a fürdő területének természeti kincseit.
  • Gyadai tanösvény, Szendehely. GPS: 47.850387 , 19.107094, van egy függőhidja, GPS: 47.845176 , 19.127587
  • Katica Tanya, GPS: 46.279144 , 17.716905, 
  • Borsi, Rákóczi kastély, Szlovákia
  • Krasznahorka vára, Szlovákia (tervezett nyitás 2023)
  • Mosonmagyaróvár, Vár
  • Dévaványa, Túzok rezervátum
  • Tereske, Díszkert, Lőrincz házaspár, érdeklődni (egyeztetni) Lőrincz Tibor, T.: +36 30 231-9064
  • Fenyves Hotel és Étterem, asztalfoglalás: +36 42 550-011
  • Palkonya, Lakás étterem, Fő út 76 (Tót Gabi és férje, asztalfoglalás: +36 30 630-0401
  • Martonvásár, Brunszvik kastély és parkja
  • Kunszentmiklós, Református templom, egyeztetni: Pintér Miklós, T.: +36 30 336-0335
  • Nagyar, Luby kastély és Antik magyar rózsakert & Étterem
  • Fertőszéplak, Nádasdy-Széchenyi kastély Magtára (felújítva, funkció nélküli)
  • Táp, a Szőlőhegyre felvezető Hegysor utca (pincesor)
  • Gyenesdiás, Malom vendégház & Osvald - Bujtor malom
  • Kecskeméti Arborétum, Bejárata, GPS: 46.91133 , 19.649989
  • Ugod-Huszárokelődpuszta (Bakonybél), Vendégház (Supani Gyuláné Erika), Bakonyerdő Zrt., Esterházy vadászkastély, T.: +36 30 703-0237, +36 89 341-017
  • Gödöllő, Erdészeti Arborétum & Kisvasút
  • Százhalombatta, Matrica múzeum, nyitva: április 1 - október 31.
  • Pilisborosjenő, Sváb falu, pékség, friss zöldségek, Iflinger Zsolt (mozaik kávé?)
  • Pilisjászfalu, Desszert műhely, Antizán pék
  • Pilisvörösvár, Stube étterem
  • Hercegkút, Götz Poncészet, Gombos hegyi pincesor
  • Edőhorváti, Falu múzeum, Perec készítő
  • Felsőszentiván, újra működő malom
  • Tinye, Monostori Ferenc homokszobrász
  • Tata, Kis-kastély, Étterem és Arborétum
  • Balatonederics, Afrika múzeum
  • Boly, borospincék, Batthyány kastély (gyerekotthon) parkja látogatható
  • Komlódtótfalu, Becky-Kossuth kúria, NÖF felújítás alatt
  • Gyula, Ladics ház, 100 éves Cukrászda, Erkel Ferenc szülőháza
  • Orosháza, Víztorony, Víz-múzeum, Főtér
  • Szentendre, Japán kert, Czóbel sétány (Dunapart)
  • Terény, Orsós magnó múzeum (tulajdonos meghalt, fia próbálja újra nyitni)
  • Tiszasziget, Kolozsvár u. 24. Rózsafák (Gombos?)
  • Pilisszentlászló, Árpád kúti völgy, parkoló GPS: 47.747756 , 18.996836
  • Kardoskúti (Fehértó kilátó), Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság - Kardoskúti Múzeum
  • Szentpéterfa (osztrák határnál), "Nazdravije Kisvendéglő", Értékek háza, Szabadság u. 2.
  • Solymár, Jegenye völgyi vízesés, Paprikás patak
  • Hollókő, kék-túra útvonalon 45 perc, "Tenyér kilátó"
  • Orfű, Vízfő tanösvény
  • Bodvaszilas, Magtár (Művészetek Magtára - MagtArt), Eszterházi-Koós kastély
  • Diósgyőr (Miskolc), Tündérkert
  • Csongrád, Kézművesházak
  • Rákosmente, Merzse mocsár, GPS: 47.446761 , 19.288379
  • Fülöpszállás, Emu-farm, Séra Attila, T.: +36 20 285-7905
  • Petrikeresztúr, Patohill Vineyard Village, (Üdülőházak, présházakban)
  • Ausztria - Olaszország, Strada Statale 52bis hágó
  • Ausztria - Slovénia (206-os hegyi út, Triglav Nemzeti Park, Juliana Alpok)
  • Horvátország, Tenderparti utak (8)



 

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Németország, Königsee

Magyar Állami Földtani Intézet

Nemzeti Kastély Program I.Ütem lezárása (2023.12.17.) állapotok, tapasztalatok