Emlékek felidézése 20-35 év távlatából, 7.rész

Utolsó módosítás: 2025.05.13. 19:00

Ezt a bejegyzést egy Facebook (Örökutazó) bejegyzés inspirálta, bemutatott egy helyet (környezetet), amiben ráismertem néhány képre, aminek nem tudtam a helyszínét, így most tudtam azonosítani (köszönetem!)

Most felidézek egy utazást 2009. októberéről, amikor Szlovéniában Lipica-n szálltunk meg, és innen túráztunk, minden nap, más-más helyekre.

Šmartno ( kiejtsd : [ˈʃmaːɾtnɔ] ; olaszul : San Martino del Collio vagy San Martino di Quisca ) egy falu Szlovénia Tengermelléki régiójában , Brda községben . Az egész falut kulturális örökségi emlékhellyé nyilvánították. [ 2 ]

Lenyűgöző volt a környezet és bevésődött az emlékezetembe ez a kép, na meg a következő, a csoda színű:

Soča folyó!

"A Soča folyó, amelyet olasz területen Isonzó néven ismernek, Közép-Európa egyik leglenyűgözőbb vízfolyása, amely Szlovénián és Észak-Olaszországon keresztül kanyarogva éri el az Adriai-tengert.

A folyót a világ egyik legtisztább és legszebb folyójaként tartják számon és különleges smaragdzöld színe miatt gyakran nevezik „smaragd folyónak”. Ezt a jellegzetes színét a víz kristálytiszta állapotának, alacsony szervesanyag-tartalmának, valamint a mederben található világos színű kőzeteknek – különösen a mészkőnek és a dolomitnak – köszönheti." (idézet forrása)

Ha az emlékezésem nem hagy cserben, talán 7 éjszakás utazás volt, igen, megtaláltam az indító bejegyzésem a Facebokon, így könnyebb lesz felidézni az utazás részleteit.

Szerettük volna a szlovén és az olasz tengerpart környékét bebarangolni, így esett a választás Lipicára, amely közel van a tengerparthoz, és Trieszt szomszédságában fekszik, az autópálya közelsége biztosította a gyors eljutás lehetőségét mindenfelé. Lipica (olaszul Lipizza) egy kis település Szlovéniában, Trieszt közelében, az olasz határ mellett, Sežana járásban. A környezetben 150-200 km-en belül számtalan nevezetességet lehet felkeresni Szlovénia és Olaszország határvidékén.

Sajnos a Lipicai ménes már nem volt látogatható a turisztikai idénynek már vége volt, így csak a majorságban szabadon lévő, legelésző lovakat sikerült lencsevégre kapni.

A meglátogatott helyek viszont lenyűgözőék voltak (Mirabell kastély, Aquileila, a szlovén és az olasz tengerpart, Trieszt).

Mivel nem a szálláshely volt a fontos, így erről nem sok képem van, inkább a kirándulások voltak a Fontosak.

Lipica (olaszul Lipizza) egy kis település Szlovéniában, Trieszt közelében, az olasz határ mellett, Sežana járásban. (Wikipedia)

A Karszt régió egyik kiemelkedő turista központja. A település az itt található lovászatról és lovasiskolájáról (szlovénül Kobilarna Lipica) híres. Innen származik a világhíres lófajta, a lipicai. A majorságot még 1580-ban alapították, manapság a Szlovén Köztársaság egyik büszkesége. Ma már nem csak egyszerű lovászatot, hanem teljesen kiépített turisztikai központot találunk itt: több szállodával, teniszpályákkal, egy 18-lyukas golfpályával, uszodával, kaszinóval.

Lipica története 1580-ban kezdődött, amikor I. Ferdinánd német-római császár magyar és cseh király fia, II. Károly főherceg az 1572-ben alakult bécsi spanyol lovasiskola számára egy tenyésztő telepet alapított - a császársághoz tartozó Trieszt környéki köves, karszt-tetőn fekvő Lipiken (olaszul Lipizza) a mai szlovéniai Lipicán. A tenyésztő telep genetikai alapját az ott található és a középkorban nagyra becsült, de kissé nehéz testű és Spanyolországból importált lovak és a szintén helyi kemény természetű hegyi lovak adták. A császári udvar számára kívántak itt kiváló, szilárd szervezetű, a pompát, a gazdagságot minden jellegében mutató lovat kitenyészteni. A fajta ősei között vannak kemény természetű hegyi lovak és spanyol-nápolyi mének is. A kezdeteknél használt mének közül nyolc ma is létező genetikai vonalat alapított, s a tenyésztés ezekre épül. A lipicai ménest a napóleoni háborúk idején kétszer is Magyarországra menekítették, így alakult ki a mezőhegyesi lipicai jellegű állomány. Ezeket a lovakat 1876-ban Alsószombatfára költöztették, majd onnan 1912-ben Bábolnára. Innen kerültek az 1950-es években újra hegyi környezetbe, Szilvásváradra.

A szállásunk Hotel Maestoso-ban volt, Amikor a szállodához értünk már este volt, a parkolók tele autókkal. Nem volt előre szállás foglalásunk, így izgultunk, hogy lesz-e szabad szoba. A recepción udvariasan fogadtak, elmondtuk, hogy egy hétre szeretnénk szobát foglalni, félpanzióval, válasz persze van szabad szobájuk. Másnap reggel csodálkoztunk, hogy teljesen üres a parkoló, minden vendég elment volna? A reggelinél (vacsoránál is) néhány vendég volt csupán az étteremben, aztán másnap este tudtuk meg, hogy a szomszéd épületben van egy kaszinó, nos ide az olasz vendégek érkeznek kaszinózni és hajnalban távoznak, így volt ez minden nap. Mivel 7 éjszakát maradtunk, kedvezményként csak 6 éjszakát kellett fizetni, azt is bankkártyával. Kellemes környezetben, kényelmes szállás volt, kifogástalan kiszolgálással és még németül tudó pincér is volt.

Hol is kezdjem, talán ott, ami ennek a bejegyzésnek a létrejöttében játszott szerepet, az utazás időrendiségét, ma már meg sem tudom határozni (segytségemre lesznek a rész Facebook-os bejegyzéseim).

Útközben Dobrovo felé

Volt egy feldolgozatlan kép halmazom, nem tudtam, hogy merre készültek, csak annyit tudtam róla valahol Szlovéniában, amikor Lipicán volt a szállásunk. Elkezdtem keresgélni a GoogleMaps segítségével, a képek között volt egy helység névtábla, ez segített (Šmartno). Ezt megtalálva, már tudtam, hogy Dobrovo-ba menet (Várkastély) jártunk ezen a környéken.

A Kidriceva Cesta folyón átívelő közúti és vasúti hidak és a folyón lévő duzzasztó gát is segített, ezeket megtalálva most már biztos, hogy valóban Dobrovo felé vezető úton készültek a képek. A képekben van néhány kép, amin valami narancsféle gyümölcs látható. Azon a részen amerre jártunk (Dobrovo), ebből a gyümölcsfából rengeteget láttunk, akkor úgy gondoltuk narancs fák, aztán amikor Olaszországba átmenetünk egyszer, akkor a piacon láttuk ugyanezt a gyümölcsöt, ekkor tudtuk azonosítani ez bizony "Diospyros kaki", ez a becsületes neve: http://hu.wikipedia.org/wiki/Datolyaszilva.

Nagyokat hahotáztunk, a piacon az Olaszok nem értették mi bajunk van, hát a "kaki" nálunk ugyebár nem éppen gyümölcs!

Dobrovo, Várkastély

5212 Dobrovo, Grajska cesta 11.
GPS: N 45.996740,E 13.525260
http://www.goriskimuzej.si/stalne-zbirke/grad-dobrovo
ttps://www.facebook.com/gmuzej/

Kétszintes reneszánsz várkastély a 17. század közepén építették azzal a céllal, hogy Dobrovo falunak védelmet nyújtson, a régi kastély helyén. A birtok tulajdonosai a Colloredo, Catterini-Erzberg és de Baguer családok voltak.

Kétszintes kocka épület négyzet alakú tornyokkal a sarkokban. Szimmetrikus komplexum a kelet-nyugati tengelyen. Az épület reneszánsz stílusban épült, de kastély jellegét barokk díszítést is kapott. A várkastély megmarad festményei a lépcsőházban, és a vadász szobában (a festő Clemente Delneri, 1894), továbbá a Lovagterem láthatók. A kastély belső udvarán, mindkét oldalán három boltívvel díszített. Az udvar díszített falú, és kisebb henger alakú torony csatlakozik a kastélyt körülvevő falhoz (kb. 1615).

A kastélyban nem maradt semmilyen eredeti berendezési tárgy, a Ii. világháború során több mint 2000 tárgyat raboltak el. Gróf Silvio de Baguer múzeumot hozott létre a várkastélyban 1885-ben. A második világháború után a kihalt kastélyt csúnyán elhanyagolták. Széles körű felújítás 1979-ben kezdődött , amely 1991 után fejeződött be, a kastély külsőn, legfőképpen a tornyokon penészesedés látható, belső terei szépen felújítottak, de nem az eredeti állapotot állították helyre. A lépcsőházban töredék freskók találhatók, melyeket restauráltak a felújítás során. Jelenleg az egyik felében Múzeumi termekben képek vannak kiállítva, a másik részében étterem üzemel. A földszinten van az étterem, az emeleten van kiállítva Zoran Music (Bukovica, február 12, 1909) gyűjteménye, amely 134 grafikát tartalmaz. Ezt a gyűjteményt a festő Olaszországban és Párizsban készítette 1949 és 1980 közötti években és a Múzeumnak adományozta. A vár bejárata előtt áll egy bronz emlékmű, a költő Alojz Gradnik (szobrász Jakov Brdar) szobra.