Szécsény - Becske - Sinkár-tó, avagy mégsem ér véget a 3 hete felfüggesztett ...... (2023.09.16.)

Három hét lakásfokság után ismét kiszabadultunk a szobából, a szobafogság oka, feleségem 3 hete egy kiránduláson ismét eltörte a lábát. Azért írtam, hogy ismét, mert 10 évvel ezelőtt történt az első törés. Az orvosi ellátást nem részletezem, sem a Veszprém megyeit (ma már felfejlődött Vármegyei-re), sem az Újpesti baleseti sebészetet. A lényeg az, hogy tegnap vállalkozott arra, hogy megpróbáljunk ismét kirándulni, sikerrel jártunk!

Utolsó módosítás dátuma: 2023.09.20.

Gömb-panoráma képek:

A kirándulás helyszínét a ház Gondnoka adta azzal, hogy versenyszerűen ijjászkodik, és tegnapo (Szombat, 2023.09.16.) ijjászverseny volt Szécsényben, a "Várkpark"-ban a tó körül. Ez egy "Vadászai ijjászverseny" volt, ahol sok (20) állomáson kellett mindeféle vadat célba venni, minden helyszínen 2 lövés, és az összesített eredmény hozta meg a sorrendeket, a különböző kategóriákban.

Szécsény "Várpark" - NM Forgách-Lipthay Kastélymúzeum Szécsény (Forgách-kastély)
A helyszín lakott területen kívül volt, látogatók tömege sem akadályozta, hogy felülről is bemutathassam a helyszínt, így felküldtem a "madaramat", hogy nézzek körül fent, így most úgy is bemutathatom, ahogy a Madár látja.
Amíg én fényképeztem, videóztam, reptettem, feleségem türelmesen üldögélt a tóparton lévő pihenyőhelyen (3 órácskát). A tó környezete rendezett, tisztaság volt, kikapcsolódásra, pihenésre kiváló terület, és aki horgászni szeret, az itt horgászhat is, horgászok részére, még ToyToy-t is telepítettek a tó partra.

Ha nem láttatok még ilyen ijjászversenyt (mink sem láttunk eddig), akkor ide teszek egy hivatkozást, az előkészületről!
1.rész, Érkezés Szécsénybe, érkezés a Várkert-be, az Ijjászverseny helyszínére

2.rész, Várkert bemutatása és egy ki ijjászat
3.rész, Várkert - Drón, a Madár szemével ...
A verseny még tartott, amikor elindultunk hazafelé, mivel a tank kezdett üresé válni, így át kellett autóznunk Szécsény centrumán, Balassagyarmat végében van egy MOL kút a takoláshoz, így most lehetőségem van bemutatni Balassagyarmat centrumán keresztül vezető utazást is, a végső cél Bevskei Sztupa volt.
4.rész, Szécsény és Balassagyarmat Centrumán keresztűl - autós-videó
Az íjjászverseny végét nem vártuk meg, 14 óra körül elindultunk hazafelé, azaz mégsem hazafelé, mivel nem messze innen (akár hazafelé útba is esheett), hanem Becske irányában, aminek határában van egy dombtetőn egy Sztupa.
5.rész - Balassagyarmat - Becske - autós-videó
Néhány éve barangoltunk a környéken és akkor fedeztük fel. Akkor felmásztunk a Sztupához a dombtetőre, na nem gyalogosan, hanem a hűséges kis autónkkal, átváltottam hegymászásra és felvitt minket. A hegymászás már nem a mi korosztályunknak való. Gondoltam, hogy akkor felküldöm a Drón-omat, hogy nézzen körül fentről, így most a hegymászást elhagytuk, az autónak sem kellett felmásznia, lent a domb lábánál leparkolva, a Drónt reptettem fel.

Becskei Sztupa (2021-es látogatáés során készült)
Becskei Stzúpa - Drón videó
Mivel már 16 óra körül volt az idő, így már tényleg elindultunk hazafelé (Budapest, M2), de útközben a múltkori kirándulásból emlékeztem rá, hogy útközbevn van egy horgász tó, nos igen, jól emlékeztem, a Sinkár tó partján megálltunk. Engedélyt kértem a Halőrtől, hogy felszállhasson a Drónom, igen az engedélyt megkaptam.
Sinkári tó Drón videó

Továbbindultunk, útközben még lehetett volna még egy megállót és reptetést végezni, de akkor már sötésben értünk volna haza, és bizony a Lakótelepen az autóparkolás véges, így ennek a helynek a felkeresését és bemutatását későbbre halasztottam. Ez a hely pedig Csővár, ahol valóban a településen kívül a dombtetőn egy vár maradványai láthatók. (ide csak egy emlékeztető képet teszek).



Esemény nélkül hazaértünk, és még parkolóhelyet is találtam, és még be sem sötétedett, bár az idő borongós volt egészu nap, de eső (néhány csepp kivételével) nélkül telt el a napunk.
Tanulság: gyaloglás nélkül, a kirándulások korlátozásokkal ugyan, de folytathatók lesznek.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Németország, Königsee

Magyar Állami Földtani Intézet

Nemzeti Kastély Program I.Ütem lezárása (2023.12.17.) állapotok, tapasztalatok