M0 - Megyeri híd, Kedvenc hidam - 2023.07.14.

Ugyan kedvenc hidamnak nevezem, és eddig mégsem mutattam be, érdekes ellentmondás. DE! Ma ezt a hiányzó bejegyzést elkészítettem (ami késik, az nem múlik).

2008.09.20.
2008 - Az M0 autóút (hiányos körgyűrű) épülő (már szerkezetkész) Duna hidja egyben a leghosszabb budapesti híd - várhatóan október első napjaiban kerül forgalomba helyezésre. A Dunán, egy állóhajón kialakított látogatóközpontban képek/filmek segítségével ismertették meg az érdeklődők az első hazai ferdekábeles folyami hidunkkal.
2008.09.20.

Az országos gyorsforgalmi úthálózat fejlesztéséről alkotott 2003 évi CXXVIII. sz. örvény biztosított alapot arra, hogy a több évtizedes hálózat fejlesztési lemaradás enyhítése és a főváros úthálózatának tehermentesítése, a tranzitforgalom csökkentése céljából újabb lépések történjenek az M0 gyűrű megvalósításában (ami még 2023-ban sem lett gyűrű, talán 2026 körül kezdik tervezni?).

A 2005-ben meghirdetett versenytárgyalás nyerteseként az M0 Észak-híd Konzorcium kapott megbízást, a híd és a csatlakozó parti útszakaszok építése 2006 januárjában kezdődtek, és a tervek szerint szeptember végén kerül átadásra a forgalomnak, bár még vannak viták a csatlakozó települések Önkormányzataival a használatba adási engedélyek kiadásával kapcsolatosan.
"A Megyeri híd (nem hivatalosan az M0-s északi Duna-hídja) közúti híd a Duna felett, mely Újpestet köti össze Budakalásszal a Szentendrei-szigeten keresztül. A híd a magyar fővárost elkerülő M0-s autóút 2. számú főút és 11. számú főút közti szakaszának része, mely áthalad a Szentendrei-sziget és a Szentendrei-Duna felett is. A híd valójában 5 híd (9 hídszerkezet) együttese, melyek közül a legnevezetesebb a Nagy-Duna-ág felett átívelő 591 m hosszú hídszerkezet, amely az ország első igazi ferdekábeles hídja.

A híd összesen 1861 méter hosszú, Budakalász és Újpest között húzódik, és áthalad Szigetmonostor közigazgatási területén is. A Szentendrei-Duna felett acél gerendahíd, a Duna főága felett ferdekábeles acélhíd épült, az árterek és a sziget felett feszített vasbeton szerkezete van. A hídon irányonként 2 forgalmi sáv került kialakításra a szokásosnál szélesebb leállósávokkal, melyek később forgalmi sávvá alakíthatóak. Déli oldalára gyalogutat, északi oldalára kerékpárutat építettek, ami közvetlenül kapcsolódik a nemzetközi EuroVelo 6: Atlantic – Black Sea kerékpárútvonalhoz.

A hídnak környezetvédelmi okokból nincs lejárója a Szentendrei-szigetre: a környező terület Budapestivóvíztermelő bázisa, és az esetleges szigeti forgalom súlyosan veszélyeztetné az egészséges víz termelését, valamint a szigeten élő különleges növényfajokat. Ugyanezen okból a tervezéskor különös figyelmet fordítottak a csapadékvíz elvezetésére. A Lupa-sziget és Békásmegyer védelme érdekében zajvédő fallal látták el a budakalászi lehajtó mellett a híd Szentendrei Duna ág és a Szentendrei-sziget fölötti szakaszát, a forgalmi irányok közt az autópályákon szokásos hálót helyeztek el, hogy éjszaka a szembejövő forgalom fényszórói ne zavarják a közlekedésben résztvevőket."

A híd az 1659,8 fkm-nél található.

Története

"A híd tervezése 1993-ban kezdődött, a terveket a Unitef-Céh Kkt. dolgozta ki. A statikai terveket Hunyadi Mátyás,[1] míg a részletterveket Kisbán Sándor készítette. Benczur László és Wéber József állította össze a híd építész terveit. Az építés 2006-ban kezdődött az előkészítő munkálatokkal, azonban egy árvízhullám miatt e munkák jelentős része kárba veszett. A kivitelezést az M0 Északi Duna-híd konzorcium végezte, amelyben a Hídépítő Zrt.-nek 60%-os, a Strabag Építő Zrt.-nek 40%-os részesedése volt. A konzorcium létesítményvezetője Windisch László volt. Az építési forgalmat a szigetre ideiglenesen egy bárkahíd biztosította, amely a Szentendrei-Duna-ágat keresztezte; a Nagy-Duna-ágon való közlekedést motorcsónakokkal oldották meg.

A Nagy-Duna-híd próbaterhelése 2008. augusztus 22–24. éjjelein történt, ekkor összesen 42, egyenként kb. 43 tonna össztömegű, homokkal megrakott teherautót engedtek a hídra.[2] A híd próbaterhelése a bal parti (pesti) ártéri hidakkal augusztus 28-án fejeződött be, a műszaki átadás pedig augusztus 27-én kezdődött.

2008. szeptember 13-án nyílt napot tartottak a hídon, mely a híd elkészültét jelezte, egyben az avatóünnepségnek tekinthető. A nyílt napot kerékpáros felvonulással és futóversennyel tették emlékezetessé, ekkor kelhetett át rajta először az érdeklődő közönség.

Az új hidat 2008. szeptember 30-án adták át,[3][4] a forgalomba helyezés azonban csak ideiglenes engedélyek alapján történhetett meg. A végleges engedély kiadásához Szigetmonostor önkormányzata nem járult hozzá, mivel egy kis autós híd megépítését ígérte nekik a kormány cserébe a törvény szerint őket megillető lehajtóért a hídról. A kis híd megépítése azonban elmaradt, és helyette csak egy olcsóbb gyalogos hidat ígértek az illetékesek. 2009 márciusában Szigetmonostor lakossága helyi népszavazáson erősítette meg, hogy nem mond le eredeti igényéről.[5]

A híd az átadást követő években is sokat szerepelt a hírekben, mert az egyik alvállalkozó, a Ganz Híd-, Daru-, Acélszerkezetgyártó Zrt. nem fizette ki saját alvállalkozóit, és milliárdos adósságot felhalmozva ment tönkre. Volt olyan alvállalkozó is, ki a magánvagyonával fizetett a behajthatatlan kintlévőségért.[6][7] Az ügyben csődbűntett gyanújával indult nyomozás.[8] A megkárosított alvállalkozók a felszámolás során csak a pénzük csekély töredékéhez juthatnak hozzá.[9]

A híd teljes építési költsége 63 milliárd forint volt."

Amióta használhatjuk, megszámlálhatatlan szór haladtunk át rajta, előszőr Pestről Budára, majd Budáról Pestre. Amikor a Dunántúlra, főleg az M1, vagy a 811.sz. főút fele van utazási célunk, használjuk, elkerülendő az Árpád híd csúcsforgalmait, bár a mai napon rögzített videómon majd látni fogjátok, hogy bizony ma már egy kiemelten fontos és forgalmas híd lett, az áthaladás korlátját a Buda-i oldalon lévő lámpás körforgalom adja, és amíg ez így marad, a hídon a 3.-dik sáv megnyitására talán nem is lesz szükség, jól szabályozza a híd forgalmát.
Este különösen szép látványt mutat a díszvilágításban:
2017.
Néhány kép, amikor még az átadás előtt a Látogatóközpont felkereshető volt (a Duna-n volt ideiglenesen telepítve:

Elnevezése

"A híd nevéről a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kétfordulós internetes szavazást rendezett. Ennek nyomán jelent meg egyes hírportálokon a Chuck Norris híd elnevezés, mint a szavazás egyik esélyese. Az internetes demokrácia árnyoldalait bemutató helyzetről hírt kapott Stephen Colbert amerikai komikus is, aki ezután műsorában propagálta az építkezést; az országimázs terén tett érdemeinek elismerése mellett az állam képviselői siettek megjegyezni, hogy a törvény értelmében hidat csak magyar állampolgárságú és halott személyről lehet elnevezni. A szavazás első három helyezettje Stephen Colbert, Jon Stewart és Zrínyi Miklós lett, az eredményt azonban végül nem vették figyelembe.[10] A „Megyeri híd” elnevezést egy internetes szavazó javaslata alapján a Földrajzinév-bizottság adta arra hivatkozva, hogy a híd Káposztásmegyert és Békásmegyert köti össze egymással."
Nagy kár, hogy 2011-i amerikai terrortámadást követően, végleg lemondtak az eredetileg a pilonok tetejére elhelyezendő kilátó-étterem funkcióról, így Budapest szegényebb marad egy Turista attrakcióval!
A 2023.07.14-én készített videó
Rákeresve az M0 - Megyeri hídra a Facebook oldalaimon, bizony nem mondhatom, hogy mellőztem eddig a hidat, csupán néhány a sok közül:

Nagyon sokat nem késtem el a híd bemutatásával, hiszen csak 2008-ban adták át!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Németország, Königsee

Magyar Állami Földtani Intézet

Nemzeti Kastély Program I.Ütem lezárása (2023.12.17.) állapotok, tapasztalatok